2015. szeptember 8., kedd

Kedvencek | Augusztus

2015. szeptember 8., kedd

Hello Lányok! :)

Eseményekben, emlékekkel a hátam mögött búcsúzom el az augusztustól, s egyben a nyártól is. Az idei nyaram volt életem eddigi legjobbja. Sok helyre jutottam el, s még nyaralni is voltam Ausztriában. Mondhatni az augusztus volt maga a Kedvenc. Pár termék gyűlt csak össze de azokat előszeretettel használtam.

Az első számú, legtöbbet használt termék az Original Source mangós tusfürdője. Natúr-kozmetikum, ami számomra hatalmas plusz pont, az isteni természetes mangó illata mellett. Ugyanis mangó kivonatot tartalmaz. Látszik is, hogy szinte csak ezzel tusoltam, hamarosan be kell szereznem az utánpótlást. Müllerben tudjátok beszerezni 570 forint körül.

Egy régi kedvenc is újra a birtokomba került, a Maybelline Affinimat alapozója. Nagyon folyékony, vigyázni kell vele. emiatt könnyű eldolgozni, s kevés is elég belőle. Fedését erős közepesre mondanám. Púderrel fixálva nálam a 8 órás munkaidőm is kibírta. 

Szintén Maybelline termék, a  The Colossal Volum' Express vízálló szempillaspirál. Tényleg vízálló. A Garnier micellás víz és a Baleás arclemosóm is megküzdőtt vele. Strandolni is voltunk, s azt is simán kibírta. Emellett szép ívelt, hosszú pillákat csinál. A két réteg között várni kell egy keveset, nehogy pókláb hatást érjünk el. 

Ha már Maybelline, akkor Baby Lips. a A kék csomagolásút vettem meg, /lehet a Baby Skin primer miatt :D/. Jól hidratál, s mennyei gyümis illata van. Nekem baracknak tűnik. Ez a változat nem színezett, de pont ezért is választottam. 

Az utolsó kedvenc a Catrice szemöldökceruzája. Ha nem nyomjuk rá teljesen a szemöldökre, természetes eredményt lehet vele elérni. Az árnyalat pedig megegyezik a szemöldököm színével, így szinte csak ezt használtam. Könnyű vele dolgozni, s a keféje is jól funkcionál. szépen el lehet vele fésülni a kósza szálakat. Tartós is, általában nem szoktam külön lefixálni.

Ezek lettek volna augusztusban a kedvenceim. remélem Nektek is jól telt a nyaratok.
Legyetek jók!

XOXO, Ria


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

VIN•RIA © 2013-2015