2015. augusztus 22., szombat

Júliusi elfogyott termékek

2015. augusztus 22., szombat





Hello Lányok! :)

Az elmúlt hónapok termelékenyek voltak, sikeresen kiürítettem pár flakont. Az elfogyott termékekről alkotott véleményemről olvashattok ebben a bejegyzésben.

Nivea - Happy Time tusfürdő narancsvirág kivonattal
Frissítő tusfürdő, elhasználgattam, de nem lett kedvenc. Az illata nem győzött meg, pedug krémes, s jól is habzott. Nem veszem újra.

Ziaja kakaóvajas tusfürdő
sokáig nagyon szerettem, de a második flakon végére már csak habfürdőként használtam. Kakaó illata van, ami az elején mérvadó volt. Jól habzott, s kellemesen krémes az állaga. Kevés is elég volt belőle. Egy ideig nem hiszem, hogy újraveszem. 

Ziaja kókuszos tusfürdő.
Ugyan azt tudom elmondani, mint a tesójáról, csak itt az első tubus felénél meguntam. Szintén habfürdőként végezte. (amiben verhetetlenek). Nem veszem újra.

Balea kókuszos testápoló
Mű illatú, lassan beszívódó, nagyon folyós kotyvalék. Hidratáltságból egyes. Elhasználgattam, de soha nem akarom újravenni. NOPE.

Dove - summer glow önbarnító testápoló
Kellemes illatú, jól hidratáló krém. Pár nap rendszeres használat mellett látvános eredményt lehet vele elérni. Jövő nyáron szintén alapkellék, íg Igen, újraveszem.

Schauma - Fresh it up! sampon
A legrosszabb sampon amivel eddig dolgom volt. Sprőddé, fénytelenné tette a hajam, mellesleg még jobban elkezdett hullani is. Még az ecseteimet se mertem mosni vele. Kuka volt a háromnegyed flakon. Nem veszem újra.

Dove Silk Dry & Go Fresh dezodorok
Mindkettőről csak jókat tudok mondani, jó izzadásgátlók, már a sokadik flakon ürült ki. Leginkább a Silk Dry volt már többször újravéve. Örök kedvencek, csak az illatukban különböznek. Már újra is vettem a Silk Dry-t. A Go Fresh pont nem volt, pedig azt akartam a változatosság kedvéért. 

Yves rocher brazil kávés tusfürdő
Kávé illatú, krémes, jól habzó tusfürdő, reggeli zuhanyhoz tökéletes. Az illata az egész fürdőt belengi, s a bőrömön is sokáig érzem. Mivel a közelemben nem kapni, ezért csak Talánba teszem. Amúgy se ragadok nagyon le egy tusfürdőnél se :D

Naturia epres bőrradír
Már többször írtam róla, s megint csak azt tudom mondani, mint eddig. Gyümölcsös illata mellett jól radíroz, s nem szárítja a bőröm. Nagyobb szemcséket tartalmas, viszont nekem ez a megfelelő.
Újra is vettem, csak másik illatban.

Avon naturals - vaníliás kézkrém
Mű illatú, nem is hidratál jól, s csak fokozta az ekcémás bőröm állapotát. Kuka, nem veszem újra.

Isana körömlakklemosó
Az egyik legjobb lemosó, már több flakonnal is elhasználtam. Jelenleg egy Ebelinest használok, íg most nem hiszem, hogy újraveszem. 

Balea Soft & Clear arclemosó 
Az Arclemosó számomra. Már nem tudom hányadik flakon ürült már ki. Frissítő érzést ad, jól tisztít, s még sminklemosónak sem utolsó. Használata után fellélegzik a bőröm, s puha is lesz tőle. Pattanásos, miteszeres bőrre ajánlják, a szalicilsav miatt. Rendszeres használata mellett egy idő után eltűnnek a miteszerek s az apróbb pattanások. Újra is vettem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

VIN•RIA © 2013-2015